A művészet összeköt másokkal
Ha valakik között van egy közös pont, például közös érdeklődési kör, az összekötheti őket. Megtapasztaltam ezt én is, amikor a művészeti érdekeltségem miatt elmentem egy kiállításra, ahol gyönyörű festmények voltak. A kiállításon megismerkedtem valakivel, aki azóta az egyik legjobb barátom, és természetesen ha lehetőségünk van, eljárunk kiállításokra, de még az is megfordult a fejünkbe, hogy a közeljövőben lehet megpróbáljuk fejleszteni festői tudásunkat.
De nem csak a festészetről, művészetről szoktunk beszélgetni, sok más témánk is van, többek között szoktunk segíteni egymást különféle ajánlásokkal is. Legutóbb a Xiaomi készülékem szorult kijelző cserére, ennek kapcsán kérdeztem meg, nem tud-e megbízható szervizt. Amióta ismerem, nincs olyan téma, amihez ne tudna érdemlegesen hozzászólni, így volt ez most is, és átküldte üzenetben: XIAOMI gyorsszerviz- kijelző csere, akkumulátor csere, így jutottam el az LCD FIX Allee honlapjára.
Mint megtudtam, ha szerviz, akkor megéri őket választani, mert márkától függetlenül, helyszíni javítást kínálnak, és mindezt bejelentkezés nélkül. Megtudhatjuk, mennyi időn belül végzik el a kijelző, vagy az akkumulátor cseréjét. A Xiaomi gyorsszerviz kapcsán három kategóriával találkozhatunk, és ezeken belül számos készüléktípussal.
Az én készülékem Xiaomi 12 Pro. Ezt kiválasztva tájékozódtam a lehetséges szerviztevékenységek árairól. Nekem a kijelző csere, ami érdekes volt, erről olvastam leginkább. Megtudtam, hogy mennyi maga a javítási idő, és hány hónap garanciát vállalnak. Ki lehet választani, hogy személyesen visszük be készülékünket, vagy a Wolt szervizfutár szolgáltatását választjuk. Plusz információ, rendelkeznek technikai ügyfélszolgálattal, ami minden nap elérhető, a honlapon elolvashatjuk, hány órától hány óráig fogadják ezen a hívásokat.
Azért van lehetőségünk arra, hogy ott a helyszínen megvárjuk a releváns javítást, mert az alkatrészek javarészt raktáron vannak. Nagyon szuper megoldást kínálnak arra az esetre is, ha egy szükséges alkatrész nincs készleten, ekkor a következő munkanap lesz a javítás elkészültének napja. Én mindenkinek azt ajánlanám, ha biztosra akarsz menni, érdeklődd meg előzetesen telefonon keresztül, hogy ahhoz a szervizhez, amire neked éppen szükség van, van-e raktáron alkatrész. A weboldalon leírják azt is, hogy hány óráig vesznek át munkát úgy, hogy azzal még aznap el tudjanak készülni.
Nekem már ezek az információk is nagyon hasznosak voltak, főleg, hogy számomra tényleg esedékes a Xiaomi gyorsszerviz – ezen belül a kijelző csere, de lassan az akkumulátor cseréje is.
További hasznos információk a cégről, hogy foglalkoznak felújított készülékek értékesítésével, vásárolnak fel hibás és törött készülékeket is (mindezt nagyon jó áron), és biztosítással kapcsolatos ügyintézéshez készítenek árlistát.
Én nagyon örülök ennek az ajánlásnak, mert a honlapjukat áttekintve eldöntöttem, hogy őket szeretném választani a készülékcserére. A kedves barátomnak megköszöntem, hogy most is ilyen szuper, érdemleges ajánlással látott el engem. Ezentúl én is szeretném az említett céget ajánlani, ha szükség lesz rá, mert úgy érzem, ha valamiről ennyire pozitív véleménnyel vagyunk, azt meg kell osztanunk másokkal is.