Portré egy fémpolcról

Művészként nem mindig tudom, hogy mi fog megihletni. Van, hogy egy vidéki tájon autózok át, amit gyönyörűnek látok, mégsem támad kedvem lefesteni. Néha pedig ott állok egy szupermarket közepén a neonfények alatt, és hirtelen sajnálom, hogy nincs nálam a rajzfüzetem.

Az indusztriális környezet, az üzletek hideg világa az, ami mostanában érdekel, és ekörül mozog a festészetem is. Legközelebbi kiállításomat is a szupermarketek ihlették. A hidegség, ami mégis bevonzza az embereket, akik egymás mellett és mégis magányosan szelik a sorokat, hogy keressék a legújabb akciókat, számomra ez egy lenyűgöző terep.

Nemrég ellátogattam egy ilyen szupermarketbe és bekéredzkedtem a raktárba, mert nagyon érdekelt, mi lehet ott. Találtam is egy eladót, aki volt olyan kedves, hogy beengedett körbenézni. A hatalmas hangárban magas fémpolcokon sorakoztak az áruk. Megbűvöltek ezek a polcok, így megkérdeztem az eladót, hogy mik ezek, és honnan lehet ilyeneket beszerezni. Ő elmondta, hogy ezeket a nagy teherbírású polcokat kifejezetten tárolásra készítik, és mivel a rozsdamentes fémpolc sajátossága, hogy nagyon higiénikus, az élelmiszeriparban előszeretettel használják. Ekkor támadt az ötlet, hogy portrét fessek egy ilyen polcról. Megszereztem a cég elérhetőségét, ahonnan ezeket a polcokat rendelni lehet, és rendeltem magamnak egy sort a műhelyembe.

Néhány nap múlva meg is érkezett, és meglepően könnyű volt összeszerelni. Nemsokára ott csillogott a műterem közepén és én nekiláttam, hogy lefessem. Általában hiperrealista stílusban festek, de a beállítással és a fényekkel igyekeztem egy kis melegséget csenni a képbe, hogy a néző kapcsolatot teremthessen ezzel a nagyon egyszerűnek tűnő, ám igen fontos használati tárggyal.

Az ismerőseim, akik azokban a napokban meglátogattak a műhelyemben, furcsállták, hogy egy polcot festek, de megszokták tőlem a furcsa ötleteket, és bíztak benne, hogy sikerül valami érdekeset kihoznom a dologból. Én azonban biztos voltam benne, hogy a sorozat nagy siker lesz, és kiemelt helyet szántam a nagy teherbírású polc képének. Rendíthetetlenül festettem, és borzasztó elégedett voltam a végeredménnyel.

A kiállítóteret hideg neonfénnyel világítottuk meg, hogy utánozzuk a szupermarketek atmoszféráját, és egy hirtelen ötlettől vezérelve készítettem egy installációt is akciós feliratokból. A megnyitó jól sikerült. A képek nagy sikert arattak, különösen a polc portréja vont magára sok érdeklődő szemet. Beszélgettem néhány vendéggel, és köztük sokan tették fel maguknak a kérdést, hogy mit is tárolunk, minek tárolunk, és sokan elgondolkodtak azon is, mennyire elhatalmasodott rajtunk a kényszer, hogy dolgokat halmozzunk fel. Sokan a fogyasztói társadalom kritikáját látták ebben a portréban, ahol minden hideg és fémes, és ahol tárgyakkal próbáljuk pótolni a hiányzó emberi kapcsolatokat.

A kiállításról jó néhány kritika is született, túlnyomóan kedvező, aminek nagyon örültem. Néhány képre vevőt is találtam, ami meg már tényleg csak hab volt a tortán. Ki gondolta volna, hogy ekkora sikere lehet egy egyszerű fémpolcnak a művészeti világban.

Ezért gondolom, hogy egy művésznek nyitott szemmel kell járnia, mert sosem tudhatja, hol talál rá az ihlet.