Izgalmas út a kiállításra

A festészet mindig is lenyűgözött. Sosem vallottam be senkinek, de kislányként számtalanszor arról álmodoztam, hogy világhírű festő lesz belőlem, akinek a képeiért vetekedni fognak a műgyűjtők. Ez az ábránd azonban hamar szertefoszlott, hiszen korán rá kellett ébrednem arra, hogy semmi kézügyességem nincs. A portréfestményeim a pálcikaemberekben merültek ki, a csendéleteim esetében a körzővel megformázott alma volt a csúcs, a tájképeimnél pedig egy kókadó fűzfa volt az aduász. Még az óvodában is, azon kevesek közé tartoztam, akik a mázolmányaikkal nem nyertek egy versenyen sem, még az olyan megmérettetéseken sem, ahol a csoport háromnegyede kapott jutalmat. A festői szakma tehát örökké egy titkolt vágy maradt, aminek valószerűsége sajnos sosem volt.

Mára beletörődtem, hogy festő nem lesz belőlem, de örülök, hogy legalább van szerencsém ismerni egy nagyon tehetséges fiatal művészt, a barátom testvérét. Enikő óriási kézügyességgel, valamint esztétikai érzékkel rendelkezik. Néhány óra alatt gyönyörű tájképeket képes mázolni, mindössze a képzeletét felhasználva, de a valós tájat is rémisztő hasonlósággal tudja vászonra vinni. Szerencsére a nem mindennapi adottságát sikerült másoknak is felfedezni. Múlt héten volt az első kiállítása, ahol harminc festményét tekinthette meg a nagyközönség.

Természetesen mi sem akartuk kihagyni Enikő debütálását, így egyértelmű volt, hogy leutazunk Egerbe. A barátom és én is ötig dolgozunk, így nagyon sietnünk kellett, hogy hétre megérkezzünk. Emiatt, bár korábban nem az autópályán közlekedtünk, ebben az esetben az autópályás útvonalat választottuk. Kezdők lévén az M3-as előtt vesztegelve a délutáni dugóban jutott eszünkbe, hogy az autópályára matricát is kellett volna vennünk. Pánikba estünk, hiszen mindketten tipikus szabálybetartó emberek vagyunk, meg persze féltünk a büntetéstől. A nagy ijedség azonban teljesen fölösleges volt, hiszen percek alatt megtaláltuk az autópálya matrica online vásárlási lehetőséget.

autópálya matrica online

Felfedeztünk egy nagyon jó weboldalt, ahol annyira egyszerűen és közérthetően volt minden leírva, hogy percek alatt autópálya matrica szakértőnek érezhettük magunkat. Online átutalással néhány másodperc alatt megszereztük a matricát, így gond nélkül gurulhattunk fel az M3-as autópályára. A matrica érvényességének kezdete szerencsére akár azonnal, az e-matrica megvásárlásának időpontjától is beállítható, így nyugodtan, büntetés nélkül úsztuk meg a kiruccanást.

Enikő remek visszajelzéseket kapott a festményeire, több árajánlatot is kapott a gyűjtőktől. Mi a kiállítás után ismét az autópályán utaztunk vissza Budapestre, már nem tartottunk ettől az útvonaltól sem. Az autópálya matrica online vásárlása ezután is jól fog jönni, mivel eldöntöttük, hogy ezentúl a sokkal gyorsabb és egyszerűbb autópályás útvonalat fogjuk preferálni.