Függőség és művész élet, avagy miért gyakoribb a függőség művészek körében?

Művészek és nem művészek körében is ismert tény, hogy a művészek fura szerzetek. Különösen öltözködnek, más szemmel látják a világot, és általában érzékenyebbek az átlagnál. Ennek sok előnye van: sokkal gazdagabb képzelőerővel rendelkeznek, és könnyebben észrevesznek olyan apró szépségeket, amiket más nem, érzelmeik intenzívebbek, mondhatni szélsőségesebbek. A tipikus művész általában introvertált, azaz belefelé forduló. Szeret egyedül lenni, szereti a magányos tevékenységeket, elmerülni a gondolataiban, figyelni a belső világra, arra, hogy külső ingerek milyen belső reakciót váltanak ki. Bár társas lény és szüksége van arra, hogy másokkal kapcsolódhasson, ez egyszerre inkább fárasztóbb is számára, mint feltöltődés. Gyakran az introvertáltak szorongóbbak is extravertált társaiknál pont az érzékenységüknél fogva, és hogy szociálisan kevésbé ügyesek, mint az extravertáltak. Jó hír lehet, hogy az életközép felé haladva ez a jellemző gyakran átfordul az ellenkezőjére: aki először introvertált, az később extravertáltabb, aki először extravertált, az később introvertáltabb lehet.

Egy zenész, egy tánc-, vagy képzőművész olyan nonverbális kifejezésmódot használ, ami sokkal erősebb és mélyebb hatást válthat ki mind az alkotóból, mind a befogadóból. A művészek érzelmeik terén nagy belső amplitúdóval dolgoznak, ettől is művészet a művészet. Az érzelmek határozzák meg a munkát, az ihletet, és így az életvitelt is, mindehhez viszont magas szintű önismeret szükségeltetik. Tudni, mikor mi mit vált ki belőlem, akár tudatosan megteremteni bizonyos állapotokat, amelyek kedveznek az alkotásnak. A művész a személyiségével dolgozik, önmagát alárendeli az alkotásnak, és ezzel nem egyszer túlzásba is esik az alkotó. A művészvilágban igen gyakori az alkohol és kábítószerek használata, mert olyan alkotásra alkalmas állapotokat idéz elő, amelyeket szerek nélkül bár meg lehet, de nagyon nehéz megteremteni, pláne napi gyakorisággal. Van, aki ezzel a tudattal kezdi el a szerhasználatot, és van, aki a társak, a művészidentitás hatására, vagy éppen a túl erős érzelmek enyhítésének céljával. A szélsőséges érzelmekre való fogékonyság miatt sajnos nagy az addikciók kialakulásának veszélye nagy. Az addikció, más néven függőség egy olyan betegség, melynek során a személy valamilyen viselkedés rabjává válik. Ez lehet alkohol-, drogfüggőség, de akár számítógépes játék, közösségi oldal, vásárlás, vagy szerencsejáték rabjává is válhat valaki. Ekkor a viselkedés mindig a kielégülést hozó viselkedés megvalósítása az uralkodó, minden késztetés efelé irányul akár az erkölcsi és társadalmi normák és törvények figyelmen kívül hagyásával. A függőség minden esetben a függőt és környezetét is érinti. Az addiktív személy után elsősorban a család szenved a személy betegsége miatt. Más kapcsolatai, barátságok, ismeretségek felbomlanak, csak az addikció tárgya válik fontossá a személy számára.

addiktológiai

Ez a folyamat akár évtizedekig is eltarthat, és csak akkor van esélye a gyógyulásnak, ha a beteg szembe tud nézni függőségével és el tudja fogadni. A gyógyulás első lépése a segítségkérés, ugyanis ez egy olyan betegség, amiből egyedül nem lehet kikevergőzni. Segítséget lehet kérni addiktológiai kezeléssel foglalkozó intézményeknél, vagy kórházak addiktológiai vagy pszichiátriai osztályán, ahol magasan képzett és tapasztalt orvosi szakmai team és sorstársak segítségével tudja megtenni a beteg az első lépéseit a józan élet felé. Fontos, hogy a gyógyulásban a családnak is része van, hiszen a függőség az egész családi működésre rányomta a bélyegét a betegség éveiben. A függő a sorstársakra, orvosokra, és családtagokra támaszkodva egyre megerősödve szembe tud nézni függősége démonaival, és le tudja küzdeni azokat.