Kiállítás után vár a házimunka
Nagyon szeretek kiállításokra járni, minden állandó és időszaki kiállítást meg szoktam tekinteni, amikor egy múzeumba betérek. Nem csoda, mert egy – egy festmény láttán annyi impulzus éri az embert, elgondolkodik, hogy mely korszakban élt és alkotott, jó látni, hogy a festmények milyen eszközhasználattal készültek, az ecsetek milyenségét is nézni szoktam és természetes ötletet merítek az alkotók stílusából. Minden festőnek tényleg saját ecsethasználata van és stílusa, számomra érdekes azt is látni, hogy köztudottan mester és tanítvány kapcsolata hogy alakult, és hogyan formálták egymás művészetét. Ezek a kulturális sokkok, amik ekkor érnek engem, feltöltenek és újra arra sugallnak, hogy én is fessek valamit, amikor haza érek. Most nem így történt, mert amikor haza értem nem a festővászon várt, hanem a házimunka.
De a házimunkának mostanában nagy szeretettel állok neki, hiszen nem is olyan régen, egy porszívót újítottam be. Öröm vele minden perc, amit takarítással töltünk. Nagy álmom vált valóra, amikor ezt a porszívót meg tudtam rendelni. Minden képen azt szeretettem volna, hogy online rendeljem meg , mert a nagy dobozzal történő hazaszállítását nem tudtam megoldani. De első körben milyen porszívót is szerettem volna, kis lakáshoz kis porszívó elvet képviseltem, de mindenképpen legyen erős a szívóképessége és porzsák nélküli legyen, természetesen a szűrő rendszere is nagyon hatékonynak kellett, hogy legyen. Ilyen és ehhez hasonló kis elvárásokkal indultam neki a keresésnek. Ahogyan a keresést elkezdtem rögvest egy remek oldalra bukkantam, ahol nagyon nagy választékban találtam rá a porszívó kínálatukra. Első körben kicsit meg is ijedtem, hogy ennyi remek termék közül hogyan is fogom így megtalálni és kiválasztani azt a terméket, ami nem a legjobban megfelel. Mintha ez a remek oldal tudná, hogy a hozzájuk ellátogató, és náluk vásárolni készülő érdeklődők ilyen problémákkal küszködnek. Ezért maga az oldal felépítése olyan, hogy szűrők segítéségével mindenki meg tudja találni a maga számára a legjobbat. Én is így tettem, amit kigondoltam magamnak azokat a szűrőket beállítottam, de még így is számos termék közül kellett választanom. Nőként számomra még, ha egy porszívóról is van szó, nem csak a teljesítménye, belső tulajdonságai fontosak, hanem a kinézete és a színe is.
Tehát a felhozott, leszűrt termékek közül most ezen az elven haladtam tovább, hiszen úgy gondolom nem csak pár évre választ az ember porszívót, hanem vagy jó 10 évre, ezért a kinézete is fontos számomra. Ahogy ott válogattam, szinte szerelem volt első látásra a porszívóba, ilyen az az amikor eldönti az ember, hogy márpedig ezt fogja megrendelni. Ahogyan rákattintottam, hogy többet is megtudjak róla, ez még inkább világossá vált. Az oldal kialakítása is olyan, hogy a termékeket jellemezve, számos fotóval látják el, ezáltal elősegítik a döntési folyamatot.
Nálam is segítség volt, hogy az első látásra megtetsző porszívó, azokkal az ismérvekkel bír a leírtak alapján, amelyeket én is szerettem volna, hogyha a megvásárolt termék tartalmazza. Nem is gondolkodtam sokat, és megrendeltem a terméket. Milyen jól tettem, hiszen már másnap csengetett a furát, hogy meghozta a porszívómat, milyen szuper dolog, hogy kiválasztom és már kisvártatva meg is kapom a terméket. Nagyon megörültem és mint egy gyerek gyorsan kicsomagoltam a porszívót. Nagy megelégedettségemre, teljesen úgy nézett ki, mint a képen, ami alapján megrendeltem. A cég rendkívüli módon megbízható, örülök, hogy tőlük rendeltem, és pedig, hogy ilyen gyorsan meg is kaptam az valami csodálatos. Azóta is nagyon jól működik a porszívó.