Vállalkozó kedv a művészeti alkotáson innen és túl
Egy szobrász ismerősömmel a napokban elmentünk egy underground képzőművészeti kiállítás megnyitójára, a helyszín egy aprócska pince volt, viszont rengeteg miniatűr festmény és több 3D installáció fogadott bennünket, és az esemény ötletgazdái még egy free jazz koncertet is szerveztek levezetésnek. Jórészt fiatal alkotók állítottak ki, és sokan közülük jelen is voltak, lehetett velük beszélgetni. Én az egyik installáció készítőjével, Nórával kezdtem beszélgetni, először a munkáiról, később meg arról, hogy milyen fontosak az ilyen típusú fórumok, ahol az akár még tanuló képzőművészek is bemutatkozhatnak, oldott hangulatban találkozhatnak egymással és nem utolsósorban persze a közönségükkel is.
Ahogy beszélgettünk, szóba kerültek az alkotási alapanyagok is, és elmesélte, hogy ő az agglomerációban lakik, és mivel a közelben nem talált művészellátó üzletet, általában rendelni szokott, viszont eddig nem volt a legelégedettebb a kiszállítással és a kínálattal, így egy fél éve elhatározta, hogy a bátyjával, aki szintén képzős, alapítanak egy vállalkozást, ami erre specializálódna. Örültem, hogy ilyesmire terelődött a szó, mert egy unokatestvérem is épp cégalapítást tervezett, úgyhogy gondoltam átadom neki majd az infókat, és megkértem Nórát, hogy mesélje el részletesen a tapasztalatait.
Azt mondta, hogy a céget már egy jó ideje meg is alapították, viszont mivel ő és a bátyja is gyakran utazgatnak művészeti fesztiválokra, eseményekre itthon és külföldön is, úgy döntöttek, hogy egy székhelyszolgáltatás Budapest területén vagy Pest megyében megoldhatná a gondjaikat, hiszen a hivatalos küldemények így megérkezhetnének hozzájuk e-mailben bárhol is vannak. Hosszas kutatás után találtak is az interneten egy oldalt, ahol nagyon jó ajánlatok szerepeltek, s végül még az iparűzési adót is megspórolták egy újlengyeli székhellyel. Azt mondta, hogy már az online felület is nagyon szimpatikus volt, mert könnyen áttekinthető, ugyanakkor pontos leírású szolgáltatáscsomagok fogadják a látogatót, s nem feledkeznek meg a vállalkozásban kevésbé gyakorlott érdeklődőkről sem, ugyanis kérdés-válasz formában rendkívül hasznos kisokosokat lehet az oldalukon olvasni. A székhelyszolgáltatás kapcsán még az adóhatóság felé benyújtandó adatlapok kódjairól is tudtak tájékozódni.
Persze a megbízhatóságra vonatkozó külső, szakmai forrásból érkező visszaigazolás sem volt mellékes a döntésükben, és ezt a szolgáltatót, mint megtudtam, a Bisnode minősítette AA kategóriával, mely minősítést a hazai cégeknek csupán 1,75%-a birtokolja. Ráadásul, mondta Nóra, még hűségnyilatkozat sincs a székhelyszolgáltatásra vonatkozó szerződésben. Amikor ezt meglátták, akkor döntötték el, hogy be is telefonálnak, s ez adta meg a végső löketet, mert érezték, hogy tényleg profi csapattal van dolguk, segítőkészek voltak velük mindig, és ha elő is fordult, hogy nem tudták épp felvenni a telefont, akkor hamar visszahívták őket.
Nóra bátyja egyébként a presztízs miatt kezdetben nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy a székhelyszolgáltatást Budapesten vegyék igénybe, de végül Újlengyelre esett a választásuk, és eseti használatra és teljesen ingyenesen még első osztályú belvárosi tárgyalóhelyet is kaptak a csomaghoz, ami egyébként a budapesti székhelyszolgáltatáshoz ugyanúgy jár.
Azóta volt is már ott tárgyalásuk, minden kifogástalanul alakult, és a kis vállalkozás is sokkal jobban megy az új székhellyel, mert az, hogy újra szabadon mozoghatnak, mindkettőjüket annyira feltöltötte, hogy sokkal nagyobb lelkesedéssel és kreativitással képesek a cég ügyeit is kezelni, mint korábban.
Nóra például legutóbb egy interaktív kiállításon járt Bécsben, rengeteg új képzőművészt ismert meg, és mivel tudta, hogy a székhelyükre érkező összes küldeményt 24 órán belül megkapja beszkennelve, stressz nélkül tudott jelen lenni, nem sietett annyira haza, s ez végül nagyon jól jött a cégnek is, ugyanis szereztek egy új beszállító partnert egy rendkívül különleges alapanyagra.
Igazán jó kis este volt, Nórával megbeszéltük, hogy egy jövő heti kiállításra majd együtt megyünk, úgyhogy számot cseréltünk, és két experimentális szaxofonszóló között az unokatestvéremnek is írtam egy sms-t a nem mindennapi lehetőségről, aki annyira megörült a dolognak, hogy úgy döntött, az este levezető részéhez ő is csatlakozik.