Szürreálisan jó árak tanúsítvány terén

Barátnőm imádja a festményeket, rendszeresen jár kiállításokra is, amikor nem talál magának társat egy – egy tárlat megtekintésére, akkor fogja magát és elindul egyedül is. Így volt akkor is, amikor a szürrealista festők képeit nézte meg egyedül, ám sosincs egyedül a kiállításon mivel a műkedvelők mindig szóba elegyednek egymással. Amint egy Pisacco vagy egy Dalí képet néznek, nem csak a képről kezdenek el beszélgetni. De érdekes történeteket is szokott hallani, amikor csak úgy elrévedne a képekre, de mellette beszélgetést folytatnak.

Így történt az is, hogy kihallotta, hogy a nézelődők közül valaki éppen a lakását készül eladni, és hogy egy eladás is milyen gondokkal tud járni. Nem elég az, hogy a megfelelő személyt kell megtalálni, aki azon az áron megveszi a lakást, de egy energetikai tanúsítványt is mellékelni kell az eladónak, amellyel biztosítja a vevőt, hogy a ház minden tekintetben megfelelő.

De a kiállítás részt vevője, hamar megoldotta ezt a problémát, nem tekintette tehernek ezt a tanúsítvány beszerzését. Ahogy barátnőm kihallgatta már csak azért is nem, mert gyorsan, könnyű szerrel talált egy olyan céget, akik rövid időn belül ki tudnak szállni és fel tudják mérni a lakás adottságait. Az oldal; https://www.e-tanusitas.eu/ ahol minden szükséges információt megtalált azzal kapcsolatban, hogy mi a menete a tanúsítvány megszerzésének és kézhez vételének.

Az oldalon https://www.e-tanusitas.eu/ minden nagyon strukturált és jól elkülönítve megtalálható, legyen az az elérhetőség, vagy éppen, hogy mi a folyamata a tanúsítvány megszerzésének. Az oldal is folyamat kifejti, hogy egy ingatlan eladásához elengedhetetlen a tanúsítvány megléte, és ők garantált minőségben és gyorsasággal elvégzik annak elkészítését. Így hát a látogató a megadott elérhetőség egyikén elérte a céget, ahol egyeztetett is az ügyben, hogy mikor tudnak hozzá érkezni. A kiállítás látogató elmondása szerint nagyon udvariasak és alkalmazkodok voltak a cégnél. Elmondták, hogy náluk az ügyfél az első és teljes mértékben tudnak hozzájuk alkalmazkodni, legyen szó késői vagy korai óráról vagy akár hétvégéről is, egyben kérte a türelmét, hogy a hozzá legközelebb tartózkodó mérnök szakembert megtalálja. Amint ez megtörtént tudnak időpontot egyeztetni a felmérésről, a megbeszélt időpontban meg is érkezett a felmérő szakember mérnök. A mérnök felvilágosította a tulajdonost, hogy ő jelen helyzetben nem tudja kiállítani a tanúsítványt, ő csak, mint mondta felméri a lakást, és az adatokat beküldi a központba, ahol kollégái kielemzik a kapott adatokat és máris elkészítik a tanúsítványt. A lakás tulajdonosa kérdezte csodálkozva, hogy ténylegesen igaz- e, amit a honlapjukon olvasott, hogy egy napon belül készhez tudja kapni az energetikai tanúsítványt. A mérnök megerősítette az információt, hogy igen ez náluk teljesen normális időintervallum egy munka, jelen esetben tanúsítvány elkészítésében. Ők mindig nagyon pontosan tarják is ezt, mert nem szeretnének a megrendelőiknek csalódást okozni. A lakás eladni kívánó nagyon megnyugodott, hogy már másnapra ott lehet a kezében a tanúsítvány, futár segítségét kéri a cég, aki oda szállítja az elkészült véleményt, ahol a megrendelő éppen napközben tartózkodik. Így lehet kérni munkahelyre, vagy éppen odahaza is. A vélemény tanúsítvány elkészülte nem vesz igénybe több napot, a felmérés után másnap meg is érkezett a futárral a csomag, melyet átvett és a futárnál a helyszínen, utánvételes formában ki is fizetett. Ezzel a tanúsítvánnyal megoldódott a lakás eladása, így már semmi nem okozhat akadályt.