Festői konyha, avagy a festő konyhája

Konyhabútor: a konyhád az otthonod lelke? Akkor rendezd is be úgy!

Mi is a konyhabútor: a konyhád az otthonod lelke? Akkor rendezd is be úgy! Ezzel a tanáccsal fogadott tavaly egy hozzám látogató ismerősöm, és meg kell hagyni, igazat adok neki. Ha visszatekintek az egykori önmagamra, zongorázni lehet a különbséget ahhoz képest, ahol most tartok önismeret és interior design tekintetében. Ugye te sem gondoltad volna, hogy ez a két fogalom összefog? Pedig elárulhatom, hogy nagyon is, de nekem is idő kellett hozzá, amíg erre rájöttem. És engem épp ez a fenti mondat kólintott fejbe.

Festőművész vagyok, van egy kis galériám, ami tulajdonképpen a lakásomból nyílik, annak a felső emelete, a padlástér lett átalakítva. Ez az én dolgozószobám, az én kis kuckóm, ahol a legféltettebb kincseimet őrzöm. Ez a lakásom éke – legalábbis egészen addig így gondoltam, amíg el nem kezdtem vendégeket fogadni otthon. Az idő elteltével ugyanis egyre több valamirevaló képem született, bennem pedig megfogalmazódott az igény, hogy kiállítsam őket. Mivel ez volt az első alkalom, hogy ilyesmibe kezdek, nem akartam nagy feneket keríteni neki. Az is lehetett volna, hogy akik eljönnek, senkinek nem tetszenek a képeim, akkor pedig miért béreljek méregdrágán egy galériát valahol? Így hát a legelső saját kiállításomat a konyhával egybenyitott nappalimban tartottam meg.

Képkiállítás a konyhában

Igen ám, csakhogy a lakást magát nem arra tervezték, hogy képkiállítást tartsanak benne. Így még ha első körben csak barátokat, ismerősöket hívtam is, nos, nem volt éppen egy kiállításra érkező csoport fogadására alkalmas tér. Ódivatú és leharcolt – talán így jellemezhetném a legegyszerűbben két szóban, hogyan nézett ki a konyhám akkor. Szerencsére a kiállítás ettől függetlenül is nagyon jól sikerült, és megerősített abban, hogy jó az elgondolás. Így további kiállítások megrendezésében kezdtem el gondolkodni, akár ugyanígy, hogy a saját lakásom szolgál kiállító térként. Ekkor kaptam meg a fent idézett véleményt az egyik barátnőmtől, amin erősen elgondolkodtam.

Eddig a dolgozószobámra tekintettem úgy, mint a lakás ékkövére. Igen ám, a dolgozószoba azonban csak az én igényeimet szolgálta ki. A látogatók, ebben igaza volt a barátnőmnek, a nappaliba érkeztek. És mivel a nappalit és a konyhát összenyitottuk, így ez a két tér vált a lakás központi helyévé. (Ráadásul a vendégek érkezésével és a kiállítás szervezésével gyakorlati szempontból is ez a tér kapott kiemelt fontosságot.) Így szép lassan elkezdtem gondolkodni azon, hogy lehetne felturbózni a lakás küllemét. Úgy szerettem volna átesni az átalakításon, hogy a végeredmény mégis engem tükrözzön. Hiszen a képeim is rólam, a világról alkotott elképzelésemről, benyomásomról mesélnek. Miért ne mesélhetne az otthonom is ugyanerről?

Amikor a konyhám is rólam mesél…

Kezdésként átnéztük a barátnőmmel, mik azok az elemek, amik abszolút szükségtelenek vagy teljes mértékben praktikátlanok a konyhában, és csak a helyet foglalják. Hihetetlen, de rengeteg kacat összegyűlt, amiről korábban nem vettem tudomást! Már az is felért egy újjászületéssel, hogy ezektől megszabadultunk. Utána pedig megegyeztünk azokban a színkombinációkban, amelyeket szívesen látnék magam körül, és amelyek jól visszaadják a nyitottságomat és a kísérletező kedvemet. Ezután már csak a bútorok stílusa maradt hátra – én a vintage hatású bútorokra tettem le a voksomat. A következő kiállításomat már az idei, új konyhámban hirdetem meg. Nagyon jó érzés volt felfrissíteni az engem körülvevő környezetet, alig várom, hogy meglássam a vendégeim reakcióját, amikor belépnek az ajtón! Ne feledjétek: ha a konyhabútor, a konyhád az otthonod lelke, akkor rendezzétek is be úgy!